2. rész: Teljesen árva

2. rész: Teljesen árva

Világosodott. Amikor Harmatcsepp magához tért, már másnap reggel volt. Valaki kisegítette őt a partra. Két furcsa, H betűt alkotó fa között feküdt a lány. Szédült, émelygett, és rosszul volt. Kis idő múlva, már tisztán látott és tudott mindent. Teljesen árvának érezte magát. Eddig is az volt, mivel szülei annak idején elhagyták őt, s nevelőszülőkhöz került. Most pedig, hogy már őket is elvesztette, teljesen elhagyottnak érezte magát. De a vörös hajú szépség nem adta fel; feltápászkodott a földről, s a tó mellett még mindig ott találta a tegnapi hálóingét. Gyorsan magára kapta, majd jobban szemügyre vette a két H betűt alkotó fát. Kezét az egyik törzsére tette. Semmi sem történt. Aztán a másik kezét a másik fának a törzsére tette. Ekkor hirtelen mindent fehér fény borított el. Harmatcsepp alig látott valamit. Aztán amikor elmúlt a fény hatása, a lány már nem a tónál volt. Sőt! Nem is abban a világban, ahol eddig élt. Hirtelen egy erdőben találta magát, ahol minden csodásan kizöldellt! Virágoztak a fák, csiripeltek a madarak, s rovarok, erdei állatok tömkelege lepett el minden apró kis részt. Harmatcsepp egy darabig szóhoz sem jutott. Csak állt ott, s bámult maga elé. Félt. Még mindig félt, mert nem tudta, hogy mibe keveredett. Aztán a bambulást megszakította egy kedves hangocska, aki Harmatcseppet szólította meg. Egy manó volt, aki az erdő egyik lakója. Így szólt a lányhoz:
- Üdvözöllek Harmatcsepp szerény otthonunkban!
A vörös hajú lány nem hitt a szemének, fülének, hogy tényleg egy nagyarasz méretű, zöldruhás manó beszélt hozzá nagy, elálló fülekkel. Harmatcsepp percekig csak állt, s nézett, majd ezt mondta a manónak:
- De.. ez.. ez mégis.. mégis.. hogy lehet? És honnan tudod a nevemet?

Folytatjuk!